Halálos ítélet I.

A középkorban halálra ítéltek egy parasztot, mivel nem tudta megadni a földesúrnak az adósságát. Az elítélt kegyelmet kért a királytól. A király nem akarta magára haragítani sem a földesurat, sem a népet, aki a paraszt pártján állt. Ezért a következőt javasolta: írják föl egy papírra, hogy ÉLET, egy másikra meg azt, hogy HALÁL. A paraszt bekötött szemmel kell húzzon egyet, és amelyiket kihúzza, az lesz az ítélet. A bíró, aki megírta akét papírt, jó barátja volt a földesúrnak, és mindkét papírra HALÁLt írt. A bíró szolgája, aki viszont jó barátja volt a parasztnak, ezt észrevette, és rögtön szólt az elítéltnek. Ez gondolkozott egy kicsit, és úgy járt el, hogy biztosan megmeneküljön. Mit tett?

Megfejtés


Korábbi feladványaink
 







24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS